2017 BL DÖNTŐ
A 2016/2017 szezon Bajnokok Ligája döntőjének színtere Cardiff volt, amire a háromcsíkos gyártó egy különleges labdát tervezett. A mérkőzés a Real Madrid 12. BL címének sikerét hozta és a legendás lila színű mez a mai napig a gyűjtők egyik kedvence.
ISMERD MEG A TÖRTÉNELMET!

Elsőre szembetűnik az óriási sárkány, amely körbefonja, egyenesen megfolytja a labdát. A kreatív ihletet Wales nemzeti jelképéből merítették. Egy sárkány, amely büszkén áll a walesi zászlón. A tervezőcsapat direkt elutazott Cardiffba, hogy a kelta mitológiát magukba szívják és meg ütősebb eredményt alkossanak. A sárkánymintával azt a vadságot mutatják, amellyel az utolsó mérkőzést játszák.
A csoportkört követően a kieséses szakaszból búcsúzott a meglepetés angol bajnok Leicester City, majd ezt követően az őket kiejtő matracosok is, akik az előző évben még a döntőben szerepeltek. A másik lábon a Monaco és a Juventus óriási menetelésbe kezdett, végül azonban az Öreg Hölgy jutott a döntőbe. Érdekesség, hogy a két együttes már játszott BL döntőt, méghozzá 1998-ban, ahol a spanyol együttes győzött. A mérkőzésen egyetlen találat született.


A döntőben először Cristiano Ronaldo révén a madridi együttes jutott előnyhöz a 20. percben. Ebben az időszakban terjedt el az úgynevezett "Noodle Hair Ronaldo" (tészta hajú Ronaldo), amely hajjal a csatár legsikeresebb éveit jellemzik a mai napig is. A válasz szinte azonnal érkezett, egy ollózó mozdulattal Mario Mandzukic egyenlített a 27. percben. A második félidőben azonban Ronaldo duplázott, de Casemiro és Asensio is betaláltak. A végeredmény 4-1 a blankók javára.
Érdekelne mobil focilabda kiállításunk?
ELÉRHETŐSÉGÜNK
- FREESTYLE SOLUTION KFT.
- +36 30 910 5072