2015 BL DÖNTŐ

A 2014/2015 szezon Bajnokok Ligája döntőjét Berlinben rendezték. Ebben a döntőben szerezte Messi utolsó BL trófeáját az FC Barcelonával

ISMERD MEG A TÖRTÉNELMET!

A háromcsíkos márka sorozatban 15. alkalommal készítette el a Bajnokok Ligája döntőjének labdáját, ugyanakkor ez a labda a 10. külön döntőre készült kiadása a márkának. A labda fehér epizód panelekből és festett csillag fő panelekből áll, amelyeken Berlin emblematikus címerállata, a fekete medve és a Brandenburgi Kapu szerepelnek. Mindezek graffitiként, élénk színekkel, ezzel megtestesítve az akkortájt népszerű fiatal művészeti stílust.

Mondhatni hagyomány, hogy a csoportkörben egy erős csapat is meglepetésre búcsúzik a tornáról. Ez ebben a szezonban a Liverpool volt. A kieséses szakaszban nem történt komoly, meglepő fordulat vagy menetelés, a legjobb nyolc között egyedül a Monaco és a Porto került be, mint ritkább ellenfél, de a legjobb 4 csapat már a Bayern, Barcelona, Juventus, Real Madrid négyesei voltak. Végül a katalánok és a zebrák kerültek ki a viadalokból győztesül, és részt vehettek a június 6-án rendezett döntőn, Berlinben.

A döntő kezdőrúgását követően Iniesta passzát követően Rakitic szerzett vezetést a piros-kékeknek. Buffon óriási védései egészen a a félidő végéig védték a Juventust a komolyabb gólhátránytól, sőt a második félidőben a 55. percben Morata találatával 1-1 az állás. A 68. percben Messi levágódó lövéséből Suárez, a hosszabbításban Neymar is betalált, így a vége 3-1.

Érdekelne mobil focilabda kiállításunk?

ELÉRHETŐSÉGÜNK
Küldj nekünk üzenetet!