2016 BL DÖNTŐ

A 2015/2016 szezon Bajnokok Ligája döntőjének színtere Milánó, a San Siro stadion lett. Ebben az évben zsebelhette be Zinédine Zidane első Bajnokok Ligája címét edzőként.

ISMERD MEG A TÖRTÉNELMET!

A 2016-os adidas Bajnokok Ligája meccslabdája a tavalyi szezon berlini stílusát felvonultató labdáját követően megmaradtak a hagyományál. A labdát díszítő szürke és rózsaszín színkombináció formái Milánó egyik legikonikusabb épületét idézik, a Teatro alla Scala operaházat, ami a San Siro közelében. Érdekesség, hogy a labda panelei két különböző felületi érdességgel ellátott anyagból készültek. Az csillagok egy dombornyomott hullámot idéző struktúrát kaptak, míg a közbenső epizód panelek felülete szinte teljesen sima.

A csoportkör legnagyobb meglepetése a Manchester United kiesése volt, továbbá, hogy a Zenit és a Wolfsburg együttese első helyen jutott tovább. A kieséses szakaszban a farkasok csapata majdnem búcsút intett a blankók együttesének, mivel az első mérkőzésen 2-0 előnybe kerültek. Ronaldo mesterhármasa ugyanakkor akkora lendületet adott a klubnak, hogy a döntőig repítette őket, ahol egy házi rangadóra került sor Madrid másik csapata ellen.

A döntő unalmas 1-1 eredménnyel zárult Ramos és Carrasco góljával. A góltalan hosszabbítás után a büntető párbaj következett, ahol a két csapat fej-fej mellett haladt, minden büntető bement. Juanfran az Atletico Madrid negyedik büntetőjét a bal oldali kapufára lőtte, amely kipattant. Ezt követően a tornán 16 gólt szerző tizenegyes specialista Ronaldo értékesítette, így megszerezve a Madrid 11. Bajnokok Ligája serlegét.
Zidane így csatlakozhatott azokhoz a játékoskhoz, akik mind játékosként, mind edzőként BL trófeát nyertek. Ezek a játékosok:
Miguel Muñoz, Giovanni Trapattoni, Johan Cruyff, Ancelotti, Frank Rijkaard, Pep Guardiola.

Érdekelne mobil focilabda kiállításunk?

ELÉRHETŐSÉGÜNK
Küldj nekünk üzenetet!