2018/19 BL

2018/2019 Bajnokok Ligája szezonja más volt, mint a korábbiak. Mármint, ami a játékeszközt illeti. Az első nem fehér alapokon nyugvó labdájával a csapatok már a csoportkör előtt megismerkedhettek.

ISMERD MEG A TÖRTÉNELMET!

Ebben az évben debütált a UEFA új reformja a Bajnokok Ligája tornájára nézve, amely szerint az előző év címvédője automatikusan a csoportkörbe jut, illetve az UEFA szövetségébe tartozó klubcsapatokat, bajnokságokra nézve pontrendszerbe tömöríti, amelyek alapján adott bajnokság első 4, 3, 2, 1 csapata juthat be a csoportkör előtti kiírásba. Ennek értelmében a Premier League, Seria A, Bundesliga, La Liga 4, League One, Russian Federation 3, és így tovább eljutunk egészen az OTP Bank Liga bajnokságáig, ahonnan 1 csapat kvalifikálhat a fenti kiírt szakaszba.

Ebben az évben a Fehérvár FC csapatának volt lehetősége bejutni a legjobbak közé, azonban a második körben kiestek. Ezévben került kinevezésre a Ferencváros élére Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov.
A BL csoportkör egyértelműen legizgalmasabb mérkőzése a frissen átigazolt Cristiano Ronaldo fémjelezte Juventus és a sztár volt csapata a Manchester United rangadójától volt hangos.

A labda színezetét tekintve nem szokványos kék alapon fehér csillagokat kapott. Ez teljesen eltért a korábbi labdák kinézetétől, mondhatni megtükrözték a korábbi dizájnt. A panelek extrán tapadós felületet kaptak, amely a meccsek előtt kifeszített lobógók fodrozódását tükrözik vissza.

Érdekelne mobil focilabda kiállításunk?

ELÉRHETŐSÉGÜNK
Küldj nekünk üzenetet!
Kapcsolat fül