2022 BL DÖNTŐ

A 2021/2022 szezon Bajnokok Ligája döntője több okból is érdekesen alakult. Szám szerint ez a harmadik döntő, amelynek nem sikerült az eredeti kiírás szerinti helyszínen megrendeződnie.

ISMERD MEG A TÖRTÉNELMET!

Az eredeti Bajnokok Ligája döntőjét Szentpétervárott rendezték volna, amelynek labdáját szokásosan január végén mutatták be, azonban a háború közbeszólt. A labda nem jelenhetett meg a kieséses szakaszban, illetve a döntő rendezésének jogát az UEFA elvette Oroszországtól. Érdekesség, hogy páran összeesküvés elmélettel álltak elő, miszerint a labda megjósolta a háborút, ugyanis annak dizájnjában egy város kék-sárga képe mutatkozik vörös felhőkkel, lángokkal borítva.

A döntő előtti hetekben jelentette be a torna labdaszponzora, hogy egy az első általuk gyártott Bajnokok Liga labda dizájn készül az eseményre, amelyből összesen 40 darabot hoznak a mérkőzésre, majd azokat jótékony célokra, Ukrajna megsegítésére elárverezik. A játékszer a 2000/2001-es szezon szürke csillagjait kapta meg egy "BÉKE" felirattal. A labdákat egy exkluzív online eseményen lehetett megszerezni 2,5-3 millió forintos alsó licitáron.

A döntő a 2018-as Kijevben rendezett csata ismétlése volt. A Real Madrid egy óriási fordításokban gazdag menetelés után került a végső párharcba, míg a Liverpool egy kicsit egyszerűbb ágon jutott ugyanide. A döntőt 1-0-ra a királyi alakulat nyerte, megszerezve ezzel Ancelotti 4., Modric, Benzema, Casemiro, Bale, Marcelo 5., a Real Madrid 14. BL trófeáját.

Érdekelne mobil focilabda kiállításunk?

ELÉRHETŐSÉGÜNK
Küldj nekünk üzenetet!
Kapcsolat fül